Egy halálos áldozat mellett több mint 20 sebesültje van a Kansas City-ben szerda délután történt lövöldözésnek, amely a város bajnokságot nyerő amerikaifutball-csapatának ünneplésén tört ki; 15 ember életveszélyes sérüléssel került kórházba - hangzott el a szerda este tartott sajtóértekezleten.
A Paramount Global mintegy 800 alkalmazottat bocsát el, ami a vállalat létszámának mintegy 3%-át teszi ki - derült ki Bob Bakish vezérigazgató keddi belső feljegyzéséből. Ez a lépés mindössze egy nappal azután történt, hogy a vállalat rekord Super Bowl nézettséget ünnepelt a CBS csatornáján – számolt be a CNBC.
Valamiért augusztus 24-én mondanak beteget a legtöbben Amerikában az egész évben.
Tegnap véget ért az 57. Super Bowl, az esemény pedig egy végletekig kiélezett párharcot hozott a Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles között, melyből végül előbbi került ki győztesként. A világszerte nagy népszerűségnek örvendő esemény pedig a rajongók milliói mellett a befektetőket is vonzza, de mégis mi köze mindennek a tőzsdékhez?
A hétfő hajnalban lezárult Super Bowl, a nagy amerikai foci döntő egy végsőkig kiélezett, szinte az utolsó pillanatig nyitott mérkőzés volt a Cincinnati Bengals és a Los Angeles Rams között, akik közül végül az utóbbi tudott végül nagy nehezen felülkerekedni. A találkozó tele volt fordulatokkal, jó pár megkérdőjelezhető bírói döntésessel, de az idő nagy részében a védelmek dominálták a nettó 60 perc játékidőt. A tőzsdei befektetők egy része azonban talán nemcsak a nyers szurkolás miatt rágta a körmét a meccs közben, hanem azért is, mert egyes piaci hiedelmek szerint a győztes kiléte misztikus módon a részvénypiac adott évi teljesítményét is alapvető szinten határozza meg. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy ez pontosan mit jelent és mennyire is kell komolyan venni.
Amerikai foci szent ünnepe a Super Bowl, amely helyi idő szerint ma este, hazánk időzónája alapján pedig éjjel zajlik az Egyesült Államokban. A bajnokságot szervező NFL semmit sem bíz a véletlenre és a két győzelemre kiéhezett szurkolótábor, de a többségében semleges otthoni nézők számára idén is hatalmas show-t generál az eseményből, amely elképesztő bevételeket generál majd a ligának, a két döntős csapatnak, az ő játékosaiknak, és a lélegzetelállító, alig pár éves stadionnal rendelkező Los Angeles városának. Kapaszkodjunk, mert szédületes számok következnek.
Terv szerint halad a Porsche új, teljesen elektromos modelljének, a Taycannak az értékesítése, már 15 ezer adásvételi szerződést kötöttek meg, a Porsche nagy reklámkampánnyal is megtolja a Taycan eladásait, a Super Bowl egyik szünetében futó reklámra dollármilliókat költöttek.
Shakira és Jennifer Lopez lesznek a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 54. nagydöntőjének, a világ legnézettebb egynapos sporteseményének, azaz a Super Bowlnak a félidei fellépői.
Eljött február első hétvégéje, így fény derült a piacok irányát az idei évre eldöntő Super Bowl indikátor jelzésére. A 80%-os hatékonysággal működő jelzés szerint idén az NFC győztesének, a Seatle Seahawks kellett szorítania a bika piac hívőinek, míg a medve visszatérésére váró traderek az AFC győztes Denver Broncos győzelmében bízhattak a február 3-án megrendezésre kerülő döntőben. A vérgőzős összecsapás végül a Denver megalázó vereségét hozta, így az eddigi megfigyelések alapján tovább roboghatnak a részvénypiacok.
Nem ujjongnak az ötletért.
A munkaerő felvételt is korlátozni fogják.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Amerika szeirnt jó irányba haladnak a dolgok.
Idehaza a vártnál magasabb infláció csak a forintot mozgatta meg.
A tervek szerint 5 milliárd dollárt vonhat be a cég.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.
Mit látunk a piacokon?